Mary Zsuzsi Almát Eszem
facebook

Mary Zsuzsi Almát Eszem

Mary Zsuzsi Almát Eszem

Mary Zsuzsi Szegeden született 1947. október 13-án. 2011. december 24-én halt meg. Magyar énekesnő. Első férje Dobos Attila zeneszerző, szövegíró, második férje Klapka György üzletember volt. 1965-ben tűnt fel, amikor elénekelte Bacsó Péter Szerelmes biciklisták című filmjének betétdalát, a Te szeress legalább címűt (Ugyanekkor Mikes Éva előadásában is ismertté vált ez a szám.) Az igazi sikert azonban a III. táncdalfesztivál hozta el számára, későbbi férje, Dobos Attila ekkor szerezte számára a Mama című slágert, ami megosztott első díjat kapott. Ezen győzelme alapján jutott ki a keleti blokk országai számára, Szocsiban megrendezett Táncdalfesztiválra. Itt a Mama harmadik helyezést ért el, az első helyezett számot melyet a szovjet táncdalénekesnő, Edyta Piecha adott elő aztán Mary Zsuzsi itthon magyarul énekelte, amivel szintén sikert aratott (Trombitás). Sikerei csúcsán, a hatvanas évek végén váratlanul férjével együtt disszidált, és csak a kilencvenes évek elején tért vissza Magyarországra. Biszexualitását nyíltan vállalta. 2011. december 24-én budapesti, XII. kerületi családi házában hunyt el. Az MTI jelentése szerint holttestére másnap, 25-én találtak rá. Egyes sajtójelentések szerint önkezével vetett véget életének. Az öngyilkosság tényét, második férje, Klapka György megerősítette. Mary Zsuzsi halálát megelőzően már olyan magányos volt, hogy gyakran magában beszélt, vagy macskájával osztotta meg gondolatait. Mary Zsuzsi egy korszak szépségideálja volt, azonban pajzsmirigy betegsége miatt elhízott, és ezt már képtelen volt elviselni. Haláláig, második férje Klapka György állt mögötte támogatólag. Mary Zsuzsi ivott is, de férje segítő kezei által visszatért a józanság ösvényére. Az sem tett jót neki az utolsó időkben, hogy nem szerepelhetett, pedig nagy szüksége lett volna rá, hogy visszaszerezze önbizalmát. Mary Zsuzsi az egyik legtehetségesebb magyar énekesnő volt a maga idejében. Halála előtt is egy szilveszteri fellépés gondolata foglalkoztatta, azonban ez, öngyilkossága miatt már nem valósulhatott meg. Pedig az énekesnő nagyon vágyott rá. Utolsó hónapjaiban egészsége nem volt rendben, ízületi fájdalmak kínozták. Ez is közrejátszhatott öngyilkosságában, mert nehezen viselte a fájdalmat, ami a betegséggel járt együtt, és ami végső soron halálához vezetett.

Ingyen Van 2016-04-25

Mary Zsuzsi, Almát Eszem, magyar énekesnő, mulatós, retro